Bohus /Pazsitzky/ Andi, a kisemberek társaságának tagja adta a kezembe azt a dokumentumfilmet, amit a Liliputi színházról és a bennük játszó kisemberekről készített a Francia televízió. Kint 8 éven keresztül vetítették, nálunk Magyarországon egyszer sem, pedig példaértékű lehetett volna. Több külföldi filmfesztiválon is indult. A Dávid Kisemberek Társaságának vezetőjeként sok mindent hallottam, sokféle kisembert ismertem meg, de számomra is nagyon érdekes volt ez a film. Miután megnéztem, kíváncsi lettem Klapka Györgyre is, aki a kisembereket összefogta és a Liliputi színházat szponzorálta 1995. -1996. év között. Telefonos egyeztetés után a Vámház körúti boltjában látogattam meg Klapka urat. Egy nagyon közvetlen, nyílt, barátságos, humoros embert ismertem meg személyében. 78 évesen is még mindig aktív életet él. Elmondása alapján a családja és a munkája élete értelme.
Először a Liliputi színházról kérdeztem: – 1995-ben kezdődött és 1 évig maradt fent, kezdte a történetet. 1 év alatt 26 előadás volt. Címe: Gulliver a törpék országában. 1900-as évek elején már létezett egy ilyen színház, de a szocializmusban bezárták, mondván “nyomorékokat nem mutogatunk”. Én ismertem azokat az embereket, hiszen a színházzal szemben volt fellépésünk. Abban az időben revűtáncos voltam. A szünetekben átmentünk beszélgetni a kisemberekhez. Onnan az ismeretség. Sok év után 1995-ben ismét találkoztam Jutka nénivel /a régi színházban ő is játszott/, aki annyira lelkes volt és felvetette a színház gondolatát. Én is úgy éreztem meg kéne próbálni. Jó ismeretségben voltam a Thália színház akkori igazgatójával, Csiszár Imrével, így ott voltak a próbáink és előadásaink. Egy színházhoz legalább 15-20 ember kell. Nagyon nehéz volt a kisembereket megtalálni, akkor még nem volt olyan szervezet, aki összefogta volna őket. Végül is sikerült, városról-városra jártunk. Sok öröm és bosszúság is volt ezen 1 év alatt, de mégis szívesen gondolok vissza ezekre az időkre. Szerettem volna adni egy esélyt a kisembereknek, hogy teljes értékű embernek érezzék magukat, szerettem volna, ha profi színészekké válnak, ha sokáig működhetett volna a színház. Egyedülálló volt ez a kezdeményezés, híre ment külföldön is. Mindig teltházas előadásaink voltak. Volt aki nagyon nehezen tanulta a szerepet, aki lelki bánatát az italba fojtotta, aki sok pénzt szeretett volna keresni és voltak olyanok akik lelkesen profi módon vitték a szerepüket és lehetett rájuk számítani. Azonban egy előadáshoz nem lehet néhány emberre alapozni. Majd bezárt a Thália színház és bezártunk mi is. 1996-ban volt az utolsó előadás. Klapka úrral felelevenítettük, kik szerepeltek a Gulliverben. Szinte mindenkit sorolt, mindenkiről volt története. Érdeklődött tőlem mi lett a sorsuk, mit csinálnak most. Elmesélt egy érdekességet, hogy hogyan várták őt a franciák, mikor bemutatásra került ez a dokumentumfilm. Nem tudták, hogy ő nem kisnövésű, így egy szobát berendeztek neki kis wc-vel, mosdóval, ággyal. Mikor megjelent volt nagy meglepetés.
Miközben beszélgettünk rengeteg telefonja és intéznivalója volt Klapka úrnak. Mondta, hogy mindig oda kell figyelni mindenre különben szétesnek a dolgok. Csak az lehet sikeres, aki átlátja munkáját és ért is hozzá. Több vállalkozása is van. Itt a Vámház körúton 40 ember dolgozik, köztük 5 főállású könyvelő és 2 jogász. Majd a magánéletéről érdeklődtem. Gyerekeiről nagy szeretettel, büszkeséggel beszélt.: – 5 gyerekem van. Az első gyermekem nevelésében nem vettem részt, így szoros kötődés sem tudott kialakulni. Viszont másik 4 gyerekemmel, akik felnőtt emberek már, nagyon jó a kapcsolatom. Már csak kislányom, Szendi van velünk, aki 18 éves. Különböző nyelveket tanul /pl: japánul/, nagyon jó a nyelvérzéke. Többiek Düsseldorfban élnek. Nagylányom Nikol, 32 éves, 3 hónapja ajándékozott meg egy fiú unokával. Nikol biológus. Állatokon kísérleteznek, hogy a gerincsérült embereknek, miként adhatnák vissza a járás képességét. Nagyobbik fiam, Krisztián informatikus, csakúgy, mint kisebbik fiam, Denis. Meglepődtem mikor Klapka úr visszakérdezett, hogy mivel foglalkozom, miért én vagyok az elnök, milyen a családom? Legtöbbször, ha valakivel találkozom azt a kérdéskört járjuk körbe amiért találkoztunk. Azonban Klapka úr ennél sokkal közvetlenebb volt, aminek nagyon örültem.
Mielőtt elváltunk odaadtam társaságunk tiszteletbeli kártyáját, amit azoknak az embereknek szoktunk adni, akik tettek valaha valamit a kisemberekért. Klapka úr búcsúzóul mondta, ha bármiben segíthet megtalálom itt a Vámház körúton. Köszönöm.
Budapest, 2007. július 12.
Szabó Gyuláné Tímea